Polgári Szilvia
Író, szerkesztő. Az Eötvös Loránd Tudományegyetem bölcsészkarán diplomázott történelemből és szerkesztésből, előtte grafikát és tipográfiát tanult. 2009-ben publikálta kisregényét Én, Marcus címmel; ezt követően számos történeti dolgozata jelent meg online. 2016-ban az Aetas történettudományi folyóirat közölte A debreceni krematórium rövid története című tanulmányát, 2018-ban pedig Beszélgetések című kétnyelvű portrékötete látott napvilágot. Utóbbiban olyan keresztény értelmiségek szólalnak meg – a teljesség igénye nélkül -, mint Maróth Miklós, Kásler Miklós vagy Szerencsés Károly. 2019-ben a GlobeEdit kiadásában jelent meg Hamvasztás Magyarországon című történeti monográfiája, 2020-ban pedig Gágyor Péter Az eretnek és a színház című kötetét szerkeszthette. Az elmúlt években született közéleti publicisztikái, interjúi, riportjai számos platformon olvashatók, jelenleg a PIM egyik kulturális magazinjának, a Hajónaplónak ír.